Hosszú az út

Útjuk első néhány órája elég feszült hangulatban telik. Sana fór magában és mindenki jobbnak látja Őt békén hagyni amíg le nem csillapodik. Tim, Zek és Bob ellenőrzik a kötelek feszességét, a vitorlát és minden egyebet ami a biztonságos és zökkenőmentes haladáshoz szükséges. Dargo és Balduran pedig felfedezik Rose-t. Mivel egyikük sem töltött még sok időt a hajón, minden ami egy csukott ajtó mögött vár rájuk ámulatba ejti őket. Végig járják a fedélzetet és a kabinokat. Minden bútor úgy néz ki mintha valamelyik hírneves asztalos keze munkája lenne, sőt még annál is szebb, hisz emberi kéz aligha lenne alkalmas ilyen finom ívek és illesztések elkészítésére. Annál is inkább mivel minden asztal, szék, ágy vagy szekrény úgy néz ki mintha egyetlen fadarabból lenne kifaragva és a falakból nőne ki. Az ágyneműk vetekednek a legfinomabb selyem lágyságával. Vakító fehérségük szinte hívogatja őket, hogy leheveredjenek. A kéztörlők és törölközők puhák és bársonyosak, szinte az ember véteknek érzi megtörölni bennük a kezeit. Haladnak szépen sorban. A hálókörletből ajtó vezet a raktérbe. Ahogy átlépik a küszöböt egy hatalmas tágas térbe kerülnek. Csodálkozva látják, hogy egyetlen tartóoszlop sem veszi el az értékes helyet a rakomány elöl. Középen vannak elhelyezve, katonás rendben az élelmezésüket biztosító ládák és hordók. Kötéllel egyik sincs lerögzítve, viszont minden tároló alján rózsaindák futnak körbe, meggátolva elcsúszásukat. Ahogy kilépnek az oldalpalánkok felé, mindkét oldalon, szorosan egymás mellett hordók sorakoznak. Mindegyik fölött a plafonról lelógó gyökérszerű kinövés lengedezik, melyekből a bal oldalon víz, míg a jobb oldalon valami sűrű zöldes trutymó csöpög folyamatosan. Dargo közelebb lép az ismeretlen masszát tartalmazó hordókhoz. Tudja, hogy ez táplálék, de első ránézésre elképzelhetetlenek tartja, hogy ez a valami emberi fogyasztásra alkalmas lehet. Kíváncsisága nagyobb undoránál ezért egyik ujját belemeríti és lassan orrához emeli az aszpikhoz hasonló anyagot. Nincs egyáltalán erős vagy kellemetlen szaga, de azért a nyál sem fut össze szájában az illatanyagok hatására. Hátra fordul és felajánlja a mögötte állónak a kóstolás lehetőségét. Balduran két kezével és feje csóválásával is jelzi, hogy nem kívánja kitenni ízlelőbimbóit ilyen fajta kulináris élvezeteknek. Látva a tiltakozást, minden erejét és bátorságát összeszedve a szájába veszi ujját és lenyalja róla kíváncsiságának tárgyát. Kétszer háromszor megforgatja a falatot majd lenyeli. Arca vonásai hűen tükrözik étke ízharmóniáját. Mindannyian láttunk már olyan embert aki élvezi annak az ételnek az ízét amit éppen fogyaszt. Na ez nem ilyen. Ha pontosan akarnám leírni hogy viselkednek arcizmai, akkor egy kisbabához tudnám hasonlítani, akivel először kóstoltatnak citromot. Nem sokat gondolkodik máris átrohan a vízzel teli hordókhoz. Úgy veti rá magát az élet alapjául szolgáló folyadékra mint szomjas vadállat a sivatagban ha néhány napi szomjazás után egy oázist talál. Miután nyelve és szájürege megszabadul az őket ostromló borzalomtól, az eddigi kellemetlen ízt valami olyan váltja fel amit még a legtisztább hegyi patak hűsítő tartalma sem tud produkálni. Megnyugvással tölti el, hogy a víz az isteni. Útitársán végignézve a procedúrát, visszafojthatatlan nevetés vesz erőt, ami már már röhögéssé alakul. Néhány percig eltart amíg lecsillapodik. Amikor végre alább hagy kárörvendő kacagása, a pórul járt  kérdést intéz felé.
 - Tovább mehetünk? Remélem jól szórakoztál? - Közben túltéve magát a sokkon ajkait mosolyra húzza..
 - Igen! Nagyon jól. Nem csinálod meg még egyszer? - Kérdezi még mindig nevetve.
 - Csak ha az életem múlna rajta, de akkor is kétszer meggondolnám. Na induljunk még nem láttunk mindent.
Folytatják felfedező útjukat, de Balduran csak nem tudja befejezni a kuncogást. Ahogy haladnak Rose hátulja felé ismét egy ajtó állja útjukat. Ez egy olyan helyiséget rejt ahol a fegyverek vannak elhelyezve. A falak mentén, fegyvertámokon amik csodálatos kidolgozásukkal vonzzák a tekintetet, kardok, lándzsák, tőrök és puskák sorakoznak. A puskapor, gondosan elkülönítve hordókban sorakozik az egyik sarokban. Az az érdekes, hogy se egy ablak se egy lámpa nincs ami fényt biztosítana mégis szinte nappali világosság van bent. Ez annak köszönhető, hogy a palánkdeszkák áteresztik a fényt. A falakon körös körül sótartó edények sorakoznak amik a levegőben lévő nedvességet hivatottak kivonni. Ez a csodálatos hajó minden egyes része, egy külön csodával lepi meg utasait. Agyuk alig bírja feldolgozni amit szemük közvetít felé. A következő szoba csak tüzelőanyagot rejt a konyha tűzhelyének táplálásához. Itt nem időznek sokat ám a konyhában ami a következő állomásuk annál inkább. Ahogy belépnek szájuk tátva marad. Az első meglepő dolog, hogy a padló, bár hajón vannak kővel van borítva. Minden lapon levélhez hasonló erezet fut végig és a megszokott négyszögletű forma helyett ívesek mintha egy lugast másoltak volna a talajra. a padlótól a plafonig ugyan ilyen elemek takarják a falakat. Minden megtalálható itt amire pompás étkek készítéséhez csak szüksége lehet a szakácsnak. Az edények szekrényekben vannak elhelyezve amelyek ugyan olyan mesterien kialakítottak mint a hajó többi bútora. A tűzhely mérete lehetőséget biztosít akár száz ember táplálására elegendő finomságok elkészítésére. A hatalmas asztalon akár egyszerre három ökröt is elő lehetne készíteni a sütésre. Ámulatba ejtő ahogy ezen a kis hajón mekkora belső terek biztosítják a tökéletes kényelmet. A konyhából egy lépcső vezet a fedélzetre. Miután a két ifjú végre becsukja a csodálkozástól tátva maradt száját, egymásra néznek, de szólni nem akarnak. Hitetlenkedve veszik igénybe a feljáró adta lehetőséget, hogy ismét a szabad levegőn folytassák útjukat. Ahogy haladnak fokról fokra elérnek egy fordulót. Innen egy ajtón belépve a kapitányi kabinba jutnának, ha nem lenne zárva. Így hát egy választásuk maradt mégpedig az, hogy megnézzék a tengert. Amint kilépnek arcukat megcsapja a sós levegő. Sana mint ideje nagy részében most is a kormány mögött áll és a térképet nézegetve számolja ki, merre is menjenek. Régen volt már amikor utoljára megtette ezt az utat. Izgatott mert nagyon várja már, hogy ismét lássa az emlékeiben oly elevenen élő tájat. A három matróz pihenget. A hajó oldaláról lelógatják lábukat és dohányzás közben élvezik ahogy Rose ringatózik az óceán habos hullámain. A két fiú is leül melléjük és hallgatják a történeteket amiket tapasztaltabb társaik mesélnek. Ahogy egyre közeledik az este, gyomruk jelzi, hogy ideje lenne valami étket bele helyezni. Mivel a beszélgetés folyamán kiderült, hogy egyikük sem a konyha ördöge, egyetlen reményük az öreg hajóács maradt.  Dargo felkerekedik és a többiek tekintetével övezve megszólítja a vén tengeri medvét, kinek tekintete elárulja, hogy még mindig zabos, bár most jóval nyugodtabb mint néhány órával ezelőtt.
 - Tudom, dühös vagy rám, de kérlek bízz az ítélőképességemben! Biztos vagyok benne, hogy Balduran hasznos tagja lesz az expedíciónknak.
 - Na ja! Ha Te mondod. - Vág közbe morgósan és hitetlenkedve Sana
 - De most nem is azért vagyok itt, hogy meggyőzzelek, hanem azért, hogy megkérjelek valamire.
 - És mi lenne az?
 - Mivel közülünk senki nem tud főzni, szeretnénk ha készítenél valami vacsorát.
 - Meg még mit nem! Az orrotokat ne töröljem meg?  - Miközben kiejti a szavakat, átszalad agyán, hogy micsoda kimeríthetetlen eszköztár került a kezébe, hogy megleckéztesse tanítványát és nem mellékesen milyen jót fog nevetni az arcokon amiket akkor fog látni amikor megkóstolják az általa elkészített ínyencséget. Mielőtt még a vele szemben álló megszólalhatna már mondja is tovább.
 - Tudod mit? Ma szerencsés napod van. Állj ide és tartsd a kormányt. Én meg összeütök valamit.
 - Köszönöm mester! A többiek nevében is.
Ahogy az öreg hátat fordít és elindul a konyha felé, az újdonsült kormányos a többiek felé, felfelé mutató, hüvelykujjal és széles vigyorral jelzi, hogy sikerrel járt. Ahogy Sana a konyha felé halad, előre kuncog magában. Körül belül fél óra telik el azóta, hogy a tűzhelyben fellobbant a láng amikor az öreg jelzi, hogy aki szeretné, megtömheti a hasát. Dargo rögzíti a kormányt és megindul lefelé. A négy másik utazó is eképpen cselekszik. Mint egy falka éhes farkas úgy közelednek az étkező felé. A szakács az asztalon gőzölgő étellel várja őket, és hellyel kínálja. Mikor mindannyian elfoglalják helyüket, tányérok kerülnek eléjük. Mindenki arra vár, hogy valaki elkezdjen szedni magának. Látva a bizonytalanságot, a mű alkotója kérdést intéz vendégeihez.
 - Na mi van? Senki sem éhes?
 - De igen azok vagyunk! - Érkezik az egybehangzó válasz.
Ahogy szépen sorban kimerik adagjukat kíváncsian találgatják mi is lehet ez a csiriz szerű valami. A kinézete sem és az illata sem olyan mint annak az ételnek amit életükben nem felejtenek el. Ez az amiben tévedtek. Ahogy ajkuk körbezárja a kanalat és ízlelőbimbóik  hozzáérnek a kásához, szemük kikerekedik és kivétel nélkül mindegyikük szőrszálai az égnek merednek. Ez az a pillanat amire az öreg várt. Hangos kárörvendő kacaj tör elő belőle és térdét csapkodva mulat a póruljárt társaságon. Eddig senki nem merte visszaköpni ezt az ételnek minősített szörnyűséget, Sana haragjától tartva. De most hatalmas megkönnyebbüléssel nyugtázzák, hogy egy ízetlen tréfa áldozatai és nem túl gusztusosan, de visszahelyezik tányérjukba szájüregük tartalmát. Folyamatos hahotázás kíséri ahogy nyelvükről törölgetik a kása maradékait. Miután kissé lecsillapodik a hajóács előveszi az igazi vacsorát. Még kuncog mikor eléjük teszi az újabb, remélhetőleg ehető adagot. Senki nem meri ismét megkockáztatni, hogy úgy járjon mint az előbb ezért az öreg szed magának és elkezd falatozni. Közben azért még egyszer kétszer elő tör belőle egy egy kuncogás.
 - Szedjetek nyugodtan ez finom, az elöbbi csak egy kis tréfa volt. Látnotok kellett volna az arcotokat.
A feszült hangulat hamar feloldódik és néhány perc múlva már együtt nevetnek az egészen. Miután megtömik hasukat, nem kelnek fel azonnal az asztaltól, hanem beszélgetnek még egy kicsit. Sana kijelöli, ki mikor őrködik, majd jó éjt kíván mindenkinek és vissza megy helyére a kormány mellé. Mielőtt azonban kilépne még odaszól.
 - Én főztem Ti mosogattok. - Ezzel eltűnik.
A fiúk elvégzik a munkát és aludni térnek. Elköszönnek majd szépen sorban eltűnnek kabinjuk ajtajai mögött. Dargo kényelembe helyezi magát, de csak hánykolódik ágyában. Egy furcsa érzés nem hagyja nyugodni. Az motoszkál benne, hogy valaki vagy valami követi őket. Annyira nyugtalanítja a dolog, hogy felöltözik és felmegy a fedélzetre. Ahogy kidugja a fejét azt látja, hogy tanítója valamit a tengerbe borít. Odalép hozzá és nekiszegezi a kérdést.
- Te meg mit csinálsz? Kidobtad a szemetet?
- Szemetet? Hát Te lehet, hogy annak tartod, de valakinek ez a legfinomabb csemege. - Mondja rejtélyesen.
Ahogy belenéz a hordóba egyből felismeri, hogy ez a Rose által előállított táplálékot tartalmazta.
- Én azt hittem azt nekünk készíti. Azt mondtad.
 - Én ilyet nem mondtam. Csak azt, hogy ha kell Mi is megehetjük.
- Most már áruld el mit etetsz, etettek vele! - Türelmetlenkedik az ifjú.
- Nézd meg magad! - Mutatóujját a vízre szegezve.
Ahogya fiú tekintetét a hold által megvilágított hullámokra szegezi egy hatalmas hátat lát kibukkanni a habokból. Ijedten hátrahőköl és szinte követeli, hogy Sana elmondja mi ez.
- Te jó ég ez meg mi a fene volt?
- Emlékszel mikor azt mondtam, Hogy Rose megvédi magát amikor megtámadják?
 - Igen.
- Na, amit az imént láttál az ennek a gyönyörű hölgynek a testőre.
 - A testőre? De én azt hittem ................
- Mit hittél? Látsz valahol egy ágyút vagy bármi egyebet amivel felvehetjük a harcot a kalózok vagy akárki más ellen? Vagy talán azt képzelted, hogy egy szál virággal kenyerezi le a támadóit. Ha erre gondoltál ki kell, hogy ábrándítsalak. Rose ezen a téren nem az a törékeny nő mint aminek látszik. Ez kérlek szépen egy Burgeon. Dargo értettlenül néz mert még sohasem hallott efféle teremtményről.
 - Mi az a Burgeon?
 - Az egy nagyon érdekes állat. - Kezdi a magyarázatot az öreg.
 - Amikor leszakítanak egy atlantiszi rózsát, hajt még egy bimbót. Ez nem nyílik ki hanem teljesen bezárul és ennek a hihetetlen lénynek a bölcsőjéül szolgál. Néhány nap múlva a burok megreped és egy apró kis szörnyeteg bújik ki belőle. Rövid időn belül hatalmasra nő és alkalmassá válik feladata elvégzésére, ami nem más mint az, hogy megvédje a virágot az őt bántani vagy elpusztítani szándékozóktól. Mindenhová követi és szembeszáll bárkivel és bármivel ami veszélyt jelent Rose-ra. Ezért cserébe élelmet kap gondoskodó úrnőjétől. Ennyi. Remélem ki elégítettem kíváncsiságodat?
 - Ez hihetetlen! A többieknek is tudniuk kell erről.
 - Nem kérlek ne mond el nekik! Jobb ha nem tudnak róla. Ígérd meg, hogy nem szólsz nekik és a Mi titkunk marad.
Némi gondolkodás után megígéri a sokkolt fiú, hogy megőrzi azt amit megtudott.
 - Most meny aludj mert nemsokára Te leszel a soros az őrködésben. - Kéri az öreg.
Dargo nem szól semmit csak int kezével és szálláshelye felé veszi az irányt. Sana visszaviszi a hordókat és visszaáll a kormány mögé. Az ifjú ágyában forgolódva próbálja megemészteni a hallottakat. Nyugtalanítja, hogy egy ilyen termetes szörny jár a nyomukba, ugyanakkor megnyugtatja a tudat, hogy a legnagyobb csatahajó elsüllyesztésére is képes útitársuk van. Elaludni azonban nem tud és hamar eljön az idő amikor kopogást hall az ajtaján és őrségbe hívják. Összeszedi magát és elfoglalja posztját. Ahogy a kormány mögött áll, agya zakatolása szinte elnyomja a hullámok morajlását. Azon töpreng vajon milyen kalandokban lesz még részük.