Hosszú az út

Útjuk első néhány órája elég feszült hangulatban telik. Sana fór magában és mindenki jobbnak látja Őt békén hagyni amíg le nem csillapodik. Tim, Zek és Bob ellenőrzik a kötelek feszességét, a vitorlát és minden egyebet ami a biztonságos és zökkenőmentes haladáshoz szükséges. Dargo és Balduran pedig felfedezik Rose-t. Mivel egyikük sem töltött még sok időt a hajón, minden ami egy csukott ajtó mögött vár rájuk ámulatba ejti őket. Végig járják a fedélzetet és a kabinokat. Minden bútor úgy néz ki mintha valamelyik hírneves asztalos keze munkája lenne, sőt még annál is szebb, hisz emberi kéz aligha lenne alkalmas ilyen finom ívek és illesztések elkészítésére. Annál is inkább mivel minden asztal, szék, ágy vagy szekrény úgy néz ki mintha egyetlen fadarabból lenne kifaragva és a falakból nőne ki. Az ágyneműk vetekednek a legfinomabb selyem lágyságával. Vakító fehérségük szinte hívogatja őket, hogy leheveredjenek. A kéztörlők és törölközők puhák és bársonyosak, szinte az ember véteknek érzi megtörölni bennük a kezeit. Haladnak szépen sorban. A hálókörletből ajtó vezet a raktérbe. Ahogy átlépik a küszöböt egy hatalmas tágas térbe kerülnek. Csodálkozva látják, hogy egyetlen tartóoszlop sem veszi el az értékes helyet a rakomány elöl. Középen vannak elhelyezve, katonás rendben az élelmezésüket biztosító ládák és hordók. Kötéllel egyik sincs lerögzítve, viszont minden tároló alján rózsaindák futnak körbe, meggátolva elcsúszásukat. Ahogy kilépnek az oldalpalánkok felé, mindkét oldalon, szorosan egymás mellett hordók sorakoznak. Mindegyik fölött a plafonról lelógó gyökérszerű kinövés lengedezik, melyekből a bal oldalon víz, míg a jobb oldalon valami sűrű zöldes trutymó csöpög folyamatosan. Dargo közelebb lép az ismeretlen masszát tartalmazó hordókhoz. Tudja, hogy ez táplálék, de első ránézésre elképzelhetetlenek tartja, hogy ez a valami emberi fogyasztásra alkalmas lehet. Kíváncsisága nagyobb undoránál ezért egyik ujját belemeríti és lassan orrához emeli az aszpikhoz hasonló anyagot. Nincs egyáltalán erős vagy kellemetlen szaga, de azért a nyál sem fut össze szájában az illatanyagok hatására. Hátra fordul és felajánlja a mögötte állónak a kóstolás lehetőségét. Balduran két kezével és feje csóválásával is jelzi, hogy nem kívánja kitenni ízlelőbimbóit ilyen fajta kulináris élvezeteknek. Látva a tiltakozást, minden erejét és bátorságát összeszedve a szájába veszi ujját és lenyalja róla kíváncsiságának tárgyát. Kétszer háromszor megforgatja a falatot majd lenyeli. Arca vonásai hűen tükrözik étke ízharmóniáját. Mindannyian láttunk már olyan embert aki élvezi annak az ételnek az ízét amit éppen fogyaszt. Na ez nem ilyen. Ha pontosan akarnám leírni hogy viselkednek arcizmai, akkor egy kisbabához tudnám hasonlítani, akivel először kóstoltatnak citromot. Nem sokat gondolkodik máris átrohan a vízzel teli hordókhoz. Úgy veti rá magát az élet alapjául szolgáló folyadékra mint szomjas vadállat a sivatagban ha néhány napi szomjazás után egy oázist talál. Miután nyelve és szájürege megszabadul az őket ostromló borzalomtól, az eddigi kellemetlen ízt valami olyan váltja fel amit még a legtisztább hegyi patak hűsítő tartalma sem tud produkálni. Megnyugvással tölti el, hogy a víz az isteni. Útitársán végignézve a procedúrát, visszafojthatatlan nevetés vesz erőt, ami már már röhögéssé alakul. Néhány percig eltart amíg lecsillapodik. Amikor végre alább hagy kárörvendő kacagása, a pórul járt  kérdést intéz felé.
 - Tovább mehetünk? Remélem jól szórakoztál? - Közben túltéve magát a sokkon ajkait mosolyra húzza..
 - Igen! Nagyon jól. Nem csinálod meg még egyszer? - Kérdezi még mindig nevetve.
 - Csak ha az életem múlna rajta, de akkor is kétszer meggondolnám. Na induljunk még nem láttunk mindent.
Folytatják felfedező útjukat, de Balduran csak nem tudja befejezni a kuncogást. Ahogy haladnak Rose hátulja felé ismét egy ajtó állja útjukat. Ez egy olyan helyiséget rejt ahol a fegyverek vannak elhelyezve. A falak mentén, fegyvertámokon amik csodálatos kidolgozásukkal vonzzák a tekintetet, kardok, lándzsák, tőrök és puskák sorakoznak. A puskapor, gondosan elkülönítve hordókban sorakozik az egyik sarokban. Az az érdekes, hogy se egy ablak se egy lámpa nincs ami fényt biztosítana mégis szinte nappali világosság van bent. Ez annak köszönhető, hogy a palánkdeszkák áteresztik a fényt. A falakon körös körül sótartó edények sorakoznak amik a levegőben lévő nedvességet hivatottak kivonni. Ez a csodálatos hajó minden egyes része, egy külön csodával lepi meg utasait. Agyuk alig bírja feldolgozni amit szemük közvetít felé. A következő szoba csak tüzelőanyagot rejt a konyha tűzhelyének táplálásához. Itt nem időznek sokat ám a konyhában ami a következő állomásuk annál inkább. Ahogy belépnek szájuk tátva marad. Az első meglepő dolog, hogy a padló, bár hajón vannak kővel van borítva. Minden lapon levélhez hasonló erezet fut végig és a megszokott négyszögletű forma helyett ívesek mintha egy lugast másoltak volna a talajra. a padlótól a plafonig ugyan ilyen elemek takarják a falakat. Minden megtalálható itt amire pompás étkek készítéséhez csak szüksége lehet a szakácsnak. Az edények szekrényekben vannak elhelyezve amelyek ugyan olyan mesterien kialakítottak mint a hajó többi bútora. A tűzhely mérete lehetőséget biztosít akár száz ember táplálására elegendő finomságok elkészítésére. A hatalmas asztalon akár egyszerre három ökröt is elő lehetne készíteni a sütésre. Ámulatba ejtő ahogy ezen a kis hajón mekkora belső terek biztosítják a tökéletes kényelmet. A konyhából egy lépcső vezet a fedélzetre. Miután a két ifjú végre becsukja a csodálkozástól tátva maradt száját, egymásra néznek, de szólni nem akarnak. Hitetlenkedve veszik igénybe a feljáró adta lehetőséget, hogy ismét a szabad levegőn folytassák útjukat. Ahogy haladnak fokról fokra elérnek egy fordulót. Innen egy ajtón belépve a kapitányi kabinba jutnának, ha nem lenne zárva. Így hát egy választásuk maradt mégpedig az, hogy megnézzék a tengert. Amint kilépnek arcukat megcsapja a sós levegő. Sana mint ideje nagy részében most is a kormány mögött áll és a térképet nézegetve számolja ki, merre is menjenek. Régen volt már amikor utoljára megtette ezt az utat. Izgatott mert nagyon várja már, hogy ismét lássa az emlékeiben oly elevenen élő tájat. A három matróz pihenget. A hajó oldaláról lelógatják lábukat és dohányzás közben élvezik ahogy Rose ringatózik az óceán habos hullámain. A két fiú is leül melléjük és hallgatják a történeteket amiket tapasztaltabb társaik mesélnek. Ahogy egyre közeledik az este, gyomruk jelzi, hogy ideje lenne valami étket bele helyezni. Mivel a beszélgetés folyamán kiderült, hogy egyikük sem a konyha ördöge, egyetlen reményük az öreg hajóács maradt.  Dargo felkerekedik és a többiek tekintetével övezve megszólítja a vén tengeri medvét, kinek tekintete elárulja, hogy még mindig zabos, bár most jóval nyugodtabb mint néhány órával ezelőtt.
 - Tudom, dühös vagy rám, de kérlek bízz az ítélőképességemben! Biztos vagyok benne, hogy Balduran hasznos tagja lesz az expedíciónknak.
 - Na ja! Ha Te mondod. - Vág közbe morgósan és hitetlenkedve Sana
 - De most nem is azért vagyok itt, hogy meggyőzzelek, hanem azért, hogy megkérjelek valamire.
 - És mi lenne az?
 - Mivel közülünk senki nem tud főzni, szeretnénk ha készítenél valami vacsorát.
 - Meg még mit nem! Az orrotokat ne töröljem meg?  - Miközben kiejti a szavakat, átszalad agyán, hogy micsoda kimeríthetetlen eszköztár került a kezébe, hogy megleckéztesse tanítványát és nem mellékesen milyen jót fog nevetni az arcokon amiket akkor fog látni amikor megkóstolják az általa elkészített ínyencséget. Mielőtt még a vele szemben álló megszólalhatna már mondja is tovább.
 - Tudod mit? Ma szerencsés napod van. Állj ide és tartsd a kormányt. Én meg összeütök valamit.
 - Köszönöm mester! A többiek nevében is.
Ahogy az öreg hátat fordít és elindul a konyha felé, az újdonsült kormányos a többiek felé, felfelé mutató, hüvelykujjal és széles vigyorral jelzi, hogy sikerrel járt. Ahogy Sana a konyha felé halad, előre kuncog magában. Körül belül fél óra telik el azóta, hogy a tűzhelyben fellobbant a láng amikor az öreg jelzi, hogy aki szeretné, megtömheti a hasát. Dargo rögzíti a kormányt és megindul lefelé. A négy másik utazó is eképpen cselekszik. Mint egy falka éhes farkas úgy közelednek az étkező felé. A szakács az asztalon gőzölgő étellel várja őket, és hellyel kínálja. Mikor mindannyian elfoglalják helyüket, tányérok kerülnek eléjük. Mindenki arra vár, hogy valaki elkezdjen szedni magának. Látva a bizonytalanságot, a mű alkotója kérdést intéz vendégeihez.
 - Na mi van? Senki sem éhes?
 - De igen azok vagyunk! - Érkezik az egybehangzó válasz.
Ahogy szépen sorban kimerik adagjukat kíváncsian találgatják mi is lehet ez a csiriz szerű valami. A kinézete sem és az illata sem olyan mint annak az ételnek amit életükben nem felejtenek el. Ez az amiben tévedtek. Ahogy ajkuk körbezárja a kanalat és ízlelőbimbóik  hozzáérnek a kásához, szemük kikerekedik és kivétel nélkül mindegyikük szőrszálai az égnek merednek. Ez az a pillanat amire az öreg várt. Hangos kárörvendő kacaj tör elő belőle és térdét csapkodva mulat a póruljárt társaságon. Eddig senki nem merte visszaköpni ezt az ételnek minősített szörnyűséget, Sana haragjától tartva. De most hatalmas megkönnyebbüléssel nyugtázzák, hogy egy ízetlen tréfa áldozatai és nem túl gusztusosan, de visszahelyezik tányérjukba szájüregük tartalmát. Folyamatos hahotázás kíséri ahogy nyelvükről törölgetik a kása maradékait. Miután kissé lecsillapodik a hajóács előveszi az igazi vacsorát. Még kuncog mikor eléjük teszi az újabb, remélhetőleg ehető adagot. Senki nem meri ismét megkockáztatni, hogy úgy járjon mint az előbb ezért az öreg szed magának és elkezd falatozni. Közben azért még egyszer kétszer elő tör belőle egy egy kuncogás.
 - Szedjetek nyugodtan ez finom, az elöbbi csak egy kis tréfa volt. Látnotok kellett volna az arcotokat.
A feszült hangulat hamar feloldódik és néhány perc múlva már együtt nevetnek az egészen. Miután megtömik hasukat, nem kelnek fel azonnal az asztaltól, hanem beszélgetnek még egy kicsit. Sana kijelöli, ki mikor őrködik, majd jó éjt kíván mindenkinek és vissza megy helyére a kormány mellé. Mielőtt azonban kilépne még odaszól.
 - Én főztem Ti mosogattok. - Ezzel eltűnik.
A fiúk elvégzik a munkát és aludni térnek. Elköszönnek majd szépen sorban eltűnnek kabinjuk ajtajai mögött. Dargo kényelembe helyezi magát, de csak hánykolódik ágyában. Egy furcsa érzés nem hagyja nyugodni. Az motoszkál benne, hogy valaki vagy valami követi őket. Annyira nyugtalanítja a dolog, hogy felöltözik és felmegy a fedélzetre. Ahogy kidugja a fejét azt látja, hogy tanítója valamit a tengerbe borít. Odalép hozzá és nekiszegezi a kérdést.
- Te meg mit csinálsz? Kidobtad a szemetet?
- Szemetet? Hát Te lehet, hogy annak tartod, de valakinek ez a legfinomabb csemege. - Mondja rejtélyesen.
Ahogy belenéz a hordóba egyből felismeri, hogy ez a Rose által előállított táplálékot tartalmazta.
- Én azt hittem azt nekünk készíti. Azt mondtad.
 - Én ilyet nem mondtam. Csak azt, hogy ha kell Mi is megehetjük.
- Most már áruld el mit etetsz, etettek vele! - Türelmetlenkedik az ifjú.
- Nézd meg magad! - Mutatóujját a vízre szegezve.
Ahogya fiú tekintetét a hold által megvilágított hullámokra szegezi egy hatalmas hátat lát kibukkanni a habokból. Ijedten hátrahőköl és szinte követeli, hogy Sana elmondja mi ez.
- Te jó ég ez meg mi a fene volt?
- Emlékszel mikor azt mondtam, Hogy Rose megvédi magát amikor megtámadják?
 - Igen.
- Na, amit az imént láttál az ennek a gyönyörű hölgynek a testőre.
 - A testőre? De én azt hittem ................
- Mit hittél? Látsz valahol egy ágyút vagy bármi egyebet amivel felvehetjük a harcot a kalózok vagy akárki más ellen? Vagy talán azt képzelted, hogy egy szál virággal kenyerezi le a támadóit. Ha erre gondoltál ki kell, hogy ábrándítsalak. Rose ezen a téren nem az a törékeny nő mint aminek látszik. Ez kérlek szépen egy Burgeon. Dargo értettlenül néz mert még sohasem hallott efféle teremtményről.
 - Mi az a Burgeon?
 - Az egy nagyon érdekes állat. - Kezdi a magyarázatot az öreg.
 - Amikor leszakítanak egy atlantiszi rózsát, hajt még egy bimbót. Ez nem nyílik ki hanem teljesen bezárul és ennek a hihetetlen lénynek a bölcsőjéül szolgál. Néhány nap múlva a burok megreped és egy apró kis szörnyeteg bújik ki belőle. Rövid időn belül hatalmasra nő és alkalmassá válik feladata elvégzésére, ami nem más mint az, hogy megvédje a virágot az őt bántani vagy elpusztítani szándékozóktól. Mindenhová követi és szembeszáll bárkivel és bármivel ami veszélyt jelent Rose-ra. Ezért cserébe élelmet kap gondoskodó úrnőjétől. Ennyi. Remélem ki elégítettem kíváncsiságodat?
 - Ez hihetetlen! A többieknek is tudniuk kell erről.
 - Nem kérlek ne mond el nekik! Jobb ha nem tudnak róla. Ígérd meg, hogy nem szólsz nekik és a Mi titkunk marad.
Némi gondolkodás után megígéri a sokkolt fiú, hogy megőrzi azt amit megtudott.
 - Most meny aludj mert nemsokára Te leszel a soros az őrködésben. - Kéri az öreg.
Dargo nem szól semmit csak int kezével és szálláshelye felé veszi az irányt. Sana visszaviszi a hordókat és visszaáll a kormány mögé. Az ifjú ágyában forgolódva próbálja megemészteni a hallottakat. Nyugtalanítja, hogy egy ilyen termetes szörny jár a nyomukba, ugyanakkor megnyugtatja a tudat, hogy a legnagyobb csatahajó elsüllyesztésére is képes útitársuk van. Elaludni azonban nem tud és hamar eljön az idő amikor kopogást hall az ajtaján és őrségbe hívják. Összeszedi magát és elfoglalja posztját. Ahogy a kormány mögött áll, agya zakatolása szinte elnyomja a hullámok morajlását. Azon töpreng vajon milyen kalandokban lesz még részük.

Kezdetét veszi az utazás

Ahogy Dargo belép az ajtón, egyből megcsapja orrát az előtérben terjengő sült illata. Miután leveszi kabátját és a fogasra teszi, késedelem nélkül az étkező felé veszi útját. Nagybátya már az étkezésre előkészülve fogadja. Köszön, letelepszik az asztal mellé, kezet mos az asztalon lévő citromos vízben és a szájába ömlő nyállal küszködik amíg elé teszik a szemet gyönyörködtető fogást. Elkezdenek enni és beszélgetni. Míg elköltik vacsorájukat az ifjú kalandor elmeséli mi történt vele az nap. Frensis türelmesen végighallgatja és biztosítja a felől, hogy az összes felmerülő költséget magára vállalja. Egy-másfél órán át diskurálnak mi és, hogy legyen. Közben az öreg elmondja, hogy napok óta egy tolvaj szabadítja meg az értékeiktől a város nemeseit, ezért ne lepődjön meg ha éjjel lépteket hall mert azok csak a járőröző szolgák lesznek. Mikor minden kérdést megvitatnak, egymásnak jó éjt kívánva elindulnak eltenni magukat másnapra. Dargo a szobája felé haladva érzi, hogy van még egy halaszthatatlan dolga. Az apjától kapott naplóval az illemhelyiség felé veszi az irányt. A deszkán ülve fellapozza a könyvecskét. Ahogy apja kalandjait olvassa, megakad a szeme egy ismerős néven. Fokozott érdeklődéssel tanulmányozza a hozzá tartozó történetet. A leírás egy mesterségesen duzzasztott tóról szól aminek a partján egy fogadó áll. Egy forgalmas kereskedő út is elhalad mellette aminek köszönhetően a legfurább szerzetek fordulnak meg benne. Az itt eltöltött idők mély nyomot hagyhattak ősében mert több oldalon keresztül részletezi emlékeit. Gyakran említi a fogadóst, de a nevét sehol nem  írja. A fogadó neve Aranyhorog és a Szirének Könnye nevű tó mellett ékeskedik. Sajnos nincs semmi arról, merre található ez a hely, de ismer olyat aki biztos tudja. Ezzel a gondolattal zárul a halaszthatatlan dolog. Ezután Dargo megfürdik majd szobája felé indul. Teli hassal, megkönnyebbülve hajtja fejét a párnára, és mély álomba merül. Másnap hajnal hasadtával ébred és nekikezdenek a készülődésnek. Sana Rose-t készíti fel az útra, míg Frensis és unokaöccse beszerzik a kereskedőktől az élelmet, fegyvereket és minden egyebet amire szükségük lehet. Három nap telik el mire minden készen áll az indulásra. Már csak néhány megbízható emberre van szükségük, de az öreg hajóács erre is talál megoldást. Az indulás előtti este a legénység a város legnépszerűbb fogadójában tarja meg a búcsú estét, ahová minden indulni készülő családja és barátai is hivatalosak. Órák óta tart a nagy dínom dánom, amikor Dargo a szeme sarkából észrevesz egy alakot aki nem tartozik a vendégsereghez. Nem is tűnt volna fel neki, ha nem takarta volna csukja az arcát. Tekintetét az idegenen tartva figyeli minden mozdulatát. Az alak ahogy egyre beljebb jut a tömegbe felfedi arcát, fog egy poharat és táncolni kezd, mintha ide tartozna. Senkinek nem tűnik fel, csak neki. Valami azt súgja az ifjúnak, hogy ne hívja fel a figyelmet az idegenre. Nem kell sokat várni és az ajtó kitárul és vagy egy tucat városőr ront be rajta. A zene leáll és síri csönd váltja fel az énekszót, füttyöt és kiabálást. Az ajtó környékén lévők beljebb húzódnak, helyet biztosítva a marcona katonáknak. Parancsnokuk belekezd mondandójába.
 - Elnézést kérünk, hogy megzavartuk a mulatságot, de a tolvajt üldözzük aki napok óta fosztogatja a város tehetősebb polgárait. Elvesztettük szem elől és azt gondolom, hogy itt rejtőzött el. Körülnézünk és ha van olyan akit senki nem tud igazolni azt előállítjuk. - Közben szemével a tömeget fürkészi.
A katonák egy sorba állnak a vendégsereggel szemben és akit igazolnak azt maguk mögé engedik. Ahogy közelednek az idegen felé, Dargo biztos benne, hogy Ő az akit keresnek. Annak ellenére, hogy mindjárt elkapják semmi ijedtség vagy félelem nem ül ki az arcára. Szépen araszol előre várva, hogy mi lesz. Más ilyenkor már pánikba esne és megpróbálna elfutni, de ez az alak nem. Nem könnyíti meg üldözői dolgát, hogy magát leplezze le. Frensis igazolja unokaöccsét, bár őket, Sanát és még néhány embert arcról ismernek, hisz kevés olyan ember van a városban, akinek ne akadt volna velük némi üzletelni valója. Elérkezett a perc amikor a titokzatos férfire kerül a sor. A körülötte álló emberek rázzák a fejüket, hogy nem ismerik. A parancsnok szeme felcsillan, hogy elkapták az üldözöttet, de ekkor Dargo odakiált, hogy az Ő vendége. Elmondja a katonáknak, hogy egy volt iskolatársa akivel szoros barátság köti össze és  csak a búcsúztatójára jött a városba. Valamint közli, hogy holnap már el is hagyja a várost. Felelősséget vállalt érte, de még viccesen odaböki.
 - Ha holnap délután még a városban találnák felőlem fel is köthetik!
 - Annak az alávaló tolvajnak is ez lesz a sorsa ha elkapjuk. - Válaszolja a kapitány.
 - Hagyjátok és folytassátok az ellenőrzést! - Utasítja embereit.
Miközben folyik az igazoltatás az ifjú kalandor odaint " barátjának", hogy menjen oda hozzá. Az ismeretlen el is indul. Eközben Frensis kérdően néz unokaöccsére, mert neki egyáltalán nem ismerős a tag, és nem tud róla, hogy bármiféle iskolai barátja látogatta volna meg, de nem szól semmit. Dargo az öreg vállára teszi a kezét és csak annyit mond.
 - Hallgatok a megérzésemre. Te tanácsoltad, bízz bennem.
Az aggastyán bele törődik a dologba, de felettébb kíváncsi mi sül ki ebből. Ahogy az imént a bitófától megmentett alak odaér, megmentője átöleli mintha tényleg régi cimborák lennének és a fülébe súgja.
 - Játszd a szerepet és ha ezek elmentek, beszélgetünk kicsit. - Hangja ellentmondást nem tűrő.
Az idegen szót fogad mert tudja, hogy ettől függ, feje a helyén marad e. Dolguk végeztével a katonák elhagyják az épületet, de a vezérük még néhány mondatot intéz a bentlévőkhöz.
 - Elnézést a kellemetlenségért! Ha esetleg bárkinek bármiféle információja lesz a későbbiekben a keresett személyről, az jól teszi, ha szól nekünk, mert különben Ő maga is nagy bajba kerülhet. - Azzal megfordul és követi társait.
 - Zenét! - Kiáltja Frensis és felkéri a hozzá leközelebb álló menyecskét.
Példáját követik, szépen, sorban és néhány perc múlva ott folytatódik a dáridó ahol abba maradt. Mikor már mindenki a mulatozással van elfoglalva, Dargo megragadja ismeretlen pártfogoltja karját és félre húzza.
 - Nem tudom Ki vagy és, hogy mit keresel itt. Remélem alkalmam nyílik rá, hogy meghallgassam a történeted. Nem állítok melléd őrt és nem akadályozom meg azt sem, hogy távozz ha akarsz. Csak remélem, ha Te vagy akit ezek kerestek, akkor meghálálod annyival a jóságom, hogy elmondod mi késztetett arra, hogy ebbe a városba gyere. Nem érdekel a neved sem. Úgyis azt mondasz amit akarsz. Lehet igaz is meg hazugság is. Ha véget ér itt a vigadalom és a hazavezető úton elkísérsz, valamint a nappaliban konyakot iszogatva elárulod, el fogom hinni. addig meg jobb ha nem tudok rólad semmit. - Azzal elengedi és visszamegy a mulatozók közé.
Ahogy távolodik az idegen utána szól!
 - Köszönöm!
 - Nincs mit csak nehogy megbánjam! - Válaszolja.
Ahogy egyre öregebb lett az este és egyre fiatalabb a hajnal úgy fogyatkozott a népes társaság. Sana még éjfél előtt haza ment, nem az a duhajkodó fajta. De azért nem állta meg, hogy egyesével odamenjen legénysége tagjaihoz és figyelmeztesse őket a másnapi indulásra. Volt tanítványa sem maradt ki a szórásból, aki egy alkoholgőzös mosollyal világossá tette számára, hogy holnap nem lesz száz százalékos. Nézése viszont tudatosította az fiúban, hogy többet nem kéne innia. Miután mindenkitől elköszönt a hajóács eltűnik az éjszakában.  Dargo körülnéz, de a titokzatos idegent sehol sem találja. Beletörődve, hogy többé nem látja ismét elvegyül a társaságban. Kis idő elteltével a társai is elbúcsúznak. Tim, Zek és Bob családjával együtt távoznak, majd szépen lassan egyre többen. Frensisék számára is elérkezett az idő, hogy nyugovóra térjenek. Magához inti unokaöccsét és elköszönnek a még mulatozó emberektől. Beszállnak a hintóba és az öreg utasítja a kocsist, hogy vigye haza őket. Hazafelé a köddé vált idegenről beszélgetnek. Megdorgálja a meggondolatlan ifjút, amiért ekkora veszélynek tette ki magát egy ismeretlenért aki feltehetően a napok óta garázdálkodó tolvaj. Dargo azzal védekezik, hogy az ösztöne súgta, hogy így cselekedjen. Szó szót követ, de mielőtt összevesznének, megáll a kocsi.
 - Reggel folytatjuk! Semmi értelmét nem látom, hogy meggyőzzelek mert az alkohol nem hagy tisztán gondolkozni. - Mondja nem éppen nyugodt hangon az aggastyán.
Azzal leszáll a hintóról és bemegy a házba. A kocsiban maradt fiú még egy darabig mélázik majd Ő is követi. Nem megy egyből a szobájába hanem a nappali felé veszi az irányt. Tölt magának egy konyakot és letelepszik egy fotelba. Épp az elsőt kortyolná amikor felcsendül egy hang a háta mögül.
 - Balduran! Ez a nevem.
A meglepetéstől visszaköpi a borpárlatot és felpattan.
 - Te mit keresel itt? Hogy jutottál be észrevétlenül?
 - Te hívtál meg. Nem emlékszel?  Pedig nem volt olyan régen.
 - De! Persze, emlékszem, de nem egészen így gondoltam.
 - Akkor most kíváncsi vagy ki is vagyok vagy nem?
 - Természetesen, foglalj helyett. - Mutat az ülőalkalmatosságra.
 - A nevem Balduran. - Mondja még egyszer a kezét nyújtva.
 - Engem Dargonak hívnak! - Közben megszorítja a most már nem teljesen ismeretlen kezét.
Miközben helyet foglalnak a váratlan vendég ismét tesz egy megjegyzést.
 - Ígértél egy pohár konyakot is, vagy nem?
 - De igen! Máris hozom. - Agyán átcikázik a gondolat, hogy egy besurranó tolvajjal, beszélget aki meg is ölheti. Azonban elhesegeti félelmeit mert ha meg akarta volna tenni, már nem élne. És különben is Ő jót tett vele, miért akarna rosszat?
Átnyújtja a poharat majd leül Baldurannal szemben. Az újdonsült ismerős belekóstol az italba majd belekezd történetébe.
 - Kíváncsi voltál, miért ebben a városban követem el a törvény őrei szerint büntetendő cselekedeteimet. És azért mondom, hogy a törvény őrei szerint büntetendő, mert minden amit elvettem, az Én tulajdonom volt és azok az emberek akiket a katonák védenek évekkel ezelőtt lopták el a családomtól. Ugyanis apám gazdag kereskedőként tengette az életét. Ezek az emberek irigyek voltak a vagyonára, és mindent elkövettek, hogy megkaparintsák. Attól sem riadtak vissza, hogy apámat besározzák és bíróság elé állítsák. A bírót megvesztegették, aki számukra kedvező ítéletet hozott. A vád szerint apám hajói megtámadták az övékét és elrabolták szállítmányukat. Volt egy két matróz akinek szintén tekintélyes összeget adtak azért, hogy azt állítsák apám utasításait követték amikor állítólagosan megtámadták a hajókat. Ezek után apám szava semmit nem ért. Az ítélet szerint apámat 20 évre ítélték és a teljes vagyonát szétosztották a vádlói között. Minket anyámmal az utcára tettek. Édesanyám semmilyen munkát nem kapott. Éheztünk és fáztunk. Kisebb lopásokra kényszerültem, hogy ne haljunk éhen. Anyám akkor vesztette el teljesen a reményt amikor megtudta, hogy apám a börtönben meghalt. Kis idő múlva követte Ő is és árván maradtam. Az utcán éltem amikor egy tolvaj banda felfigyelt rám. Szállást, ételt és védelmet nyújtottak, cserébe annyit kértek, hogy olyan helyekre mennyek be ahová ők nem tudtak a termetük miatt és nyissam ki az ajtót. Így cseperedtem felnőtt férfivá. Amikor a magam útját kezdtem járni, felhagytam a lopásokkal és tisztességes munkákból tartottam fenn magam. De nem feledtem amit megtanultam és ezt a tudást arra használom, hogy visszavegyem azt ami az enyém. Csak a számomra értékes dolgokat vettem magamhoz, mint például apám pecsétgyűrűjét és anyám ékszereit. Ezért vagyok most ebben a városban. Köszönöm, hogy segítettél és ezzel megmentetted az életemet. Ha tartozok valamivel kérlek mond meg mi az és ígérem nem maradok adósod. - Jelezve hogy befejezte belekortyol italába.
- Tudtam Én, hogy segítenem kell. Ne kérdezd honnan csak megéreztem. Nekem ugyan nem tartozol, de a szüleid emlékének igen. Mégpedig azzal, hogy nem alacsonyodsz addig amíg el nem éred gyilkosaik szintjét. Ezzel nem okozol nekik akkora fájdalmat és kínt amit Ők okoztak neked. Bár hozzá tenném Én nem vallom a szemet szemért fogat fogért elvet, de az esetedben megértem, hogy így érzel. Fogadd meg a tanácsom! Igaz, nem vagyok öreg és bölcs, valamint nagy élettapasztalatom sincs, de  úgy gondolom, hogy ha hírnevet és vagyont szerzel nagyobb esélyed van elégtételt venni. Nem mondhatom meg mit csinálj, de ha gondolod tudok neked segíteni, a hírnév és a vagyon megszerzésében. Holnap indulok egy elveszett város felkutatására, ami rengeteg kincset rejthet. Azért mondom, hogy rejthet mert biztos az nem vagyok benne. Eldöntheted viszont, hogy megpróbálkozol ezzel az úttal vagy a az eddigit folytatod. Igaz mindkettő, rögös és veszélyes, de a döntés a tiéd. Vagy megmutatod, hogy milyen fából faragtak és apád neve ismét az Őt megillető helyre kerül. Vagy megkockáztatod, hogy elkapnak és még egy vödör sarat öntesz a már így is bemocskolt nevedre.
 - Megfontolom amit mondasz, de most már megyek. - Azzal feláll a fotelból.
Dargo ugyan ezt teszi. Balduran kezet nyújt majd elbúcsúznak. Ahogy az ablakoz lép, hogy távozzon, vendéglátója még utána szól.
 - Ma 11 órakor hajózunk ki a 9-es mólóról. Remélem ott leszel.
A távozó nem szól semmit csak eltűnik a sötétben mint az árnyék ha beborul az ég. A kissé ittas fiú kijózanodva a hallottaktól szobája felé veszi az irányt. Hamar ráköszönt a reggel. Rizsszemnyi szemekkel próbál tájékozódni merre is van a mosdólavór. Amikor megtalálja tenyerével vizet vesz és arcára dobja. A hűs folyadék hatására egész teste megrázkódik. Némiképp összekaparja magát és enyhe fejfájással indul meg lefelé. Mielőtt elindulna még magához veszi a naplót. Lent már várják és az ajtó felé tessékelik. Frensis már kint várja és a hintóhoz terelgeti. Elindulnak a kikötő felé. Az oda vezető úton a kocsi zötykölődése felrázza és beszélgetésbe elegyedik nagybátyával. Elmeséli mi történt miután Ő lefeküdt aludni. Ahogy az öreg végighallgatja a történetet arra a következtetésre jut, hogy az őröket meg kell szidja mert egy betörő járt a házában és még csak észre sem vették. Unokaöccse mosolyogva figyeli ahogy bácsikája zsörtölődik. Egyszer csak megáll a kocsi és néhány pillanat múlva kitárul az ajtaja. A két utas leszáll és Rose felé veszi az irányt. A pakolással már készen vannak és a hajó ellenőrzését végzi a három matróz, Sana irányításával. alig tudnak közel jutni mert akkora tömeg verődött össze gyönyörű járművük megcsodálására. Mikor végre a fedélzetre érnek, üdvözölnek mindenkit akik viszonozzák az udvariasságot. Rövid búcsú, és néhány atyai tanács után, Frensis elhagyja a hajót és már a pallót készülnek behúzni amikor egy ismerős hang csendül meg Dargo fülében.
 - van még egy hely a számomra? - Hangzik a kérdés és a tömegből Balduran lép elő.
 - Természetesen barátom! De szedd a lábad! - Kiált vissza a fiatal kapitány.
A hatodik utas pillanatok alatt előttük terem.
 - Had mutassam be nektek új útitársunkat. - Szólítja meg a többieket.
Mindenki odamegy, de az öreg hajóács szemében tűz gyúl és mielőtt tanítványa bármit is mondhatna, feldörren.
 - Mi van? Mit képzelsz? A megkérdezésünk nélkül hozol egy vadidegent a fedélzetre? Ráadásul ha jól látom ez az az alak akit tegnap a katonák kerestek. Te teljesen megőrültél? - Az Olümposzi istenek mennydörgése sem annyira félelmet keltő mint ahogy az ács rivall fiatal társára.
- Nyugodj meg kérlek! Teljesen megbízom benne. Ahogy tegnap is most is felelősséget vállalok érte. Úgy tudom Én vagyok a vezető. Tudod, hogy nem döntök a megkérdezésed nélkül, de most bízz bennem. Ha csalódunk benne, magam dobom a vízbe.
Látszik, hogy az öreg mondana még egy két keresetlen szót, de inkább legyint egyet és a kormány mögé áll. Tudja hiába mondana bár mit az idegen akkor is velük jön. Dargo bemutatja egymásnak az ott maradt embereket. Nem tudnak sok szót váltani mert a kormányos ellentmondást nem tűrően utasítja a matrózokat. Rose szépen lassan kihajózik a kikötőből. A csodálkozó tekintetek sokáig követik útját, majd lassacskán eltűnik a horizonton.

Meglepetések sora

Egy meglepően csendes éjszaka után az ablakon beszűrődő álmos napsugarak, Dargot már a szobájában sétálgatva találják. A gondolatok szinte már túlcsordulnak agya gátjain. Milliónyi kérdésre keresi a választ, abban bízva, hogy nagybátya felelni tud mindenre, ami most fiatal elméjét foglalkoztatja. Ahogy fel s alá mászkál hallja ahogy a cselédek megkezdik a napi teendőjüket. Nem akar tiszteletlen lenni Frensisel és csak ez tartja vissza attól, hogy a szobájához menjen és felébressze. Tegnap még egy átlagos fiatalember életét élte, ma pedig arra készül, hogy az egész életére kiható felfedezésre induljon. Eddig nem nagyon érdekelték a távoli tájak és más népek kultúrája, de most olyan izgatott mint egy apró gyermek karácsony reggelén. Olyan érzés keríti hatalmába, ahogy ránéz apjától kapott örökségére, mint amilyen egy csöppséget  mielőtt lehámozza a csomagolást ajándékáról. Bár látja mi az mit a láda rejtett, de mégsem tudja milyen titkokat tartogat számára. Szeretné kinyitni a könyvet, de fél, hogy ismét csak kérdéseket talál válaszok helyett. Magához veszi amiket tegnap kapott és azokat szorongatva várja, hogy nagybátya felébredjen. Jó néhány hosszt legyalogol  szobájában mire felcsendül a lágy, és kedves hang ami jó reggelt kíván a serénykedő cselédeknek. Ez az amire várt. Gondolkodás nélkül az ajtóhoz lép. Kitárja és szinte már futva indul meg Frensis szobája felé. Még az ajtót is elfelejti behúzni maga mögött, annyira izgatott. Mikor odaér, nagybátya még a szobája előtt áll és éppen néhány jó szót intéz a szobalány felé. Frensis szeme sarkából látja amint unokaöccse megáll és várja, hogy tekintetét rá emelje.
 -Jó reggelt! - Köszönti Dargot.
- Jó reggelt bácsikám!-  Zihálja a fiú.
- Ne is mondj semmit! Abból ahogy szorongatod a könyvet és a ládikát arra a következtetésre jutottam, hogy nekivágsz. - Miközben beszél arcára félre nem érthető mosoly telepedik.
Dargo igenlően bólint.
 - Fáradj beljebb!-  Mondja s karjával invitálóan mutat szobájára.
Unokaöccse szófogadóan belép. Az aggastyán követi és becsukja a tölgyfából készült ajtót. Leülteti a látszólag türelmetlen ifjút és maga is e képen cselekszik.
 -Nem is tudom hol kezdjem, hisz annyi kérdésem van.- Dargo fejében úgy cikáznak a gondolatok, ahogy a nyári égbolton a villámok vihar idején.
  -Haladjunk szépe sorba. Rengeteg időnk van, hogy megfeleljek mindenre ami most téged érdekel.- Szavait nyomatékosítani szándékozva, öccse remegő kezeire teszi öreg ráncos kezét.
Az érintés hatására nagybátya nyugodtsága rá is átszáll, és némiképp lecsillapodva teszi fel az első kérdését.
- Mire jó ez a rózsa? Miért volt ez apámnak olyan fontos? Talán emlékeztette valamire vagy valakire?
- Ez nem emlék. Ez annál sokkal sokkal több. Ha most elmondanám a titkát, nem tudnád elméd határait átlépni, hogy megértsd mi is az ami ezt a fa virágot olyan értékessé teszi. Jobb ha a saját szemeddel látod mert az ember a szemének jobban képes hinni mint bárki szavának. Annyit azonban elárulhatok, hogy ez is mint minden növény, gondozást és törődést igényel. És vajon ki tudná egy virágnak jobban gondját viselni mint egy kertész. Ennek a rózsának is van egy kertésze és Te ismered is. Sana az a hajóács.
- Sana? - Vág közbe a meglepett emberpalánta.
- Hisz ő a tanárom. Amit tudok a hajókról és a navigálásról azt Ő töltötte, a szavaival élve abba a kemény fejembe. Hogy-hogy erről egy szót sem szólt nekem eddig? -Kérdezi kis felháborodottsággal a hangjában, felpattanva a székről.
- Nyugodj meg és ülj le! Kérlek.
Dargo elhalkul és visszaül a helyére.
- Azért nem szólt mert apád megkérte, hogy csak akkor informáljon ezekről a dolgokról ha Te keresed fel kérdésekkel. Csak atyai jó tanácsként mondom, hogy őt keresd fel elsőként. Mielőtt bármit is tennél először vele beszélj. Tőle mindent megtudsz majd erről a virágról. Kár több szót vesztegetni erről a dologról. Inkább nyissuk ki a könyvet és nézzük mit találunk benne. Erre szükséged lesz hozzá. - Az asztalon lévő tűért nyúl és átadja Dargonak.
Ő átveszi és várja a további instrukciókat.
- Bökd meg vele az egyik ujjad és a kiserkenő vért csöppentsd a könyv csatjára.
Vonakodva bár, de követi az utasításokat. Jobb kezébe fogva a tűt, megböki bal kezének mutató ujját. A mozdulat után egy csepp élénk vörös vér jelenik meg ujjbegyén. Egy pillanatig nézi majd a csathoz érinti. Ami ezután történik, ámulatba ejti. A v alakú írásjel ami a csatot díszíti, úgy vonzza a testének életet adó nedvet mint mágnes a vasport. A piros folyadék teljesen kitölti a formáját. A zár egy pillanatra felizzik, majd a vér semmivé foszlik. Az egyetlen dolog ami a kíváncsi tekintetek elől eddig elzárta a titkokat, most lehetőséget biztosít, hogy elolvassák azt, amit eddig oly gondosan vigyázott.
- Ez boszorkányság! -Kiáltja félelemmel teli értetlenséggel Dargo.
- Ha szerinted ez boszorkányság és így megrettensz attól amit nem ismersz, inkább neki se vágj az útnak. - Frensis kacag egy jó ízűt majd folytatja.
- A világon nagyon sok olyan dolog van ami meghaladja még a képzeletünket is. Utad során sok hihetetlennek tűnő dolgot fogsz látni, de meg kell tanulnod elfogadni őket, és amit lehet a magad hasznára fordítani. Csak akkor és csakis akkor tudod majd beteljesíteni a végzeted. - Az öreg hangja kissé elkomorodik, ami szavainak nyomatékot ad.
- Lesznek akik segítenek majd célod elérésében, de kétséged se legyen afelől, hogy akadnak majd olyanok is akik mindent elkövetnek majd, hogy a veszted okozzák. Ezért nagyon óvatosnak kell lenned és mindig bíznod kell a megérzéseidben, bármilyen képtelenségnek tűnik is amit a hatodik érzéked súg. Nyisd ki a könyvet!
Szólítja fel beszélgető partnerét, aki azon töpreng, hogy vajon ébren van vagy megint csak álmodik. Dargo a könyv fölé hajol és megemeli a borítót. Az első oldalon egy gyönyörű nő szinte életszerű képe mosolyog rá.
- Ő az édesanyád.- Mondja halkan Frensis.
- Gyönyörű!- Miközben a szavak elhagyják ajkait ujjaival óvatosan végigsimítja a képet.
Mielőtt Dargo kérdezhetne bácsikája már mondja is a választ.
- Nem tudok róla sokat, sajnos személyesen Én sem ismertem. Édesapád nem beszélt soha róla. Úgy éreztem megvan rá az oka ezért nem faggattam. Annyit tudok, hogy utazásai során ismerte meg. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon szerette, mert amikor visszatért veled olyan volt mint akinek a másik fele elkallódott a végtelen óceán ismeretlen hullámai közt. Már nem az az ember volt aki félelmet nem ismerve vág neki az ismeretlennek.
Ezután elhalgat. Dargo még egy ideig tekintetével fürkészi a képet és csak annyit mond.....
- Kár! Sajnálom, hogy nem tudsz róla mesélni.
Nem látszik rajta, de most a gondolatai helyett az érzelmei kavarognak. Vet még egy pillantást a képre majd tovább lapoz. Tekintetét fel sem emelve böki oda a következő kérdést.
- Mivel írták ezt a naplót? Furcsa a papírja. Túl sima ahhoz, hogy tintával és tollal írni lehessen rá. -felemeli tekintetét és Frensisre irányítja.
- Se toll se tinta nem kell, hogy írni tudj bele. Sőt rajztehetség sem kell ahhoz, hogy életre kelts benne egy képet. Elég csak arra gondolni amit a lapjain szeretnél látni és az megjelenik rajtuk. Édesanyádról a kép, pontosan olyan mint amilyennek apád látta Őt.
Dargo már meg sem lepődik a hallottakon. Becsukja a könyvet. Majd feláll.
- Azt hiszem most meglátogatom Sanát. Habár már ez is sok volt így egyszerre, de azt hiszem, jobb ha túl esek ezeken a beszélgetéseken.
 - Szerintem is ez a legjobb amit tehetsz. Egyébként jól érzed megad? - Kérdezi aggódva unokaöccsét.
  - Igen jól! Ne aggódj hamar megemésztem a dolgokat. Nem rágódom sokat rajtuk. Ha valaki akkor Te biztosan tudod, hogy így fog történni, hisz ha nem így lenne akkor el sem mondtad volna ezeket nekem. Vagy tévedek? - Kérdezi most már mosolyogva.
- Nem! Nem tévedsz. Indulj Sana már nagyon vár.
- Honnan tudja, hogy jövök? - Néz kérdően Dargo nagybátyára.
- Hogy honnan? Ő már apád halála óta várja ezt a percet. Hidd el, élete egyik legszebb pillanata lesz amikor megpillant Téged és a kezedben a kedvenc virágát. Na nyomás ne várasd tovább. - Legyint Dargo felé.
 - Rendben! Este találkozunk. Mond meg a szakácsnak, hogy vacsorára gombával töltött libát szeretnék, ha nem túl nagy kérés. - Böki oda a válla felett miközben felöltőjét magára teríti és a bejárati ajtó felé indul.
- Meglesz! - Válaszolja az öreg miközben int kezével.
Dargo a kikötő felé haladva azt próbálja meg kitalálni, hogy mire is lehet jó a favirágja. Nem igazán tudja párosítani a kertészkedést a hajóácsolással. Gyönyörű az idő. A nap sugarai csiklandozzák a csupaszon  maradt testrészeit, miközben a hűs  szellő arcát cirógatja. Kimondottan élvezi a sétát. Kisvártatva megérkezik Sana műhelye elé. Eddigi határozottsága kissé megkopik amint az ajtó elé lép. De fúj egy nagyot és lenyomja a kilincset. Amint belép szorgosan munkálkodó inasok és ácsmestereket pillant meg. Tekintetek egész sora irányul rá. Egy idősebb férfi befejezi amit éppen csinál és hozzá lép.
- Üdvözlöm! Miben segíthetek?- Teszi fel kérdését.
- Tiszteletem Sana mestert keresem. Meg tudná mondani merre találom?
- Természetesen! Kérem kövessen. - Karjával egy zárt ajtóra mutatva invitálja.
Követi az őszes hajú embert aki valószínűleg a műhely helyettes vezetője. Annak ellenére, hogy tanítójával sok időt töltött itt még soha sem járt. Mindig a dokkoknál találkoztak és ott zajlottak az órák. Áthaladnak a műhelyen, hogy az ajtó elé érjenek. A férfi bekopog majd belép. Néhány másodperc múlva kilép az ajtón amit kitár.
 - Parancsoljon! Fáradjon be. - Biccent egyet majd visszatér munkájához.
Dargo néhány lépés után Sana irodájában találja magát. A hófehér hajú és szakállú, erős testalkatú középkorú hajóács, felállva várta az érkezőt.
 - Isten hozott!Kerülj beljebb fiam! Mi járatban vagy erre felé? - Miközben felteszi kérdését, kezeit maga előtt tartva, hüvelykujjaival malmozik.
Dargo köszön, majd szó nélkül az előtte lévő asztalra helyezi a rózsát. Közben folyamatosan mestere szemébe néz. Sana tekintete a virágra kúszik és egy alig látható könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában.
 - Tehát eljött az idő? Mivel itt vagy felteszem elindulsz apád nyomdokain. Ha ez a helyzet erre nagy szükséged lesz. - Az asztalon lévő faragványra mutatva.
 - Elmondod mire jó?
 - Nem mondom el! - Jelenti ki Sana.
 - Hanem inkább megmutatom. Kövess! - Nagy öles léptekkel megindul kifelé.
Mielőtt kilépne a szobából a szekrényhez meg és a fiókból egy kristály üvegcsét vesz elő amiben halványkék folyadék lötykölődik. A kabátja zsebébe csúsztatja majd átlép a küszöbön. Odamegy ahhoz az emberhez aki az imént a szobájához vezette pártfogoltját. Mond neki valamit. Feltehetőleg utasítássokkal látja el arra az időre amíg Ő távol lesz. Mikor végez odaint a várakozó ifjúnak és meg sem várva míg odaér elindul kifelé a műhelyből. Dargo sietősen követi.Csakhamar utoléri, majd mindenféle sallang nélkül nekiszegezi a kérdést.
 - Elárulnád nekem Frensis, hogy értette azt, hogy Te vagy ennek a rózsának a kertésze?
Az öreg egy pillanatig nem szól, majd miután kiélvezte, hogy a mellette sétáló fiú oldalát kifúrja a kíváncsiság, felel neki.
- Láttál már rózsát? - E kérdéssel kezdi a választ.
- Igen! - Feleli a fijú.
- Akkor bizonyára azt is tudod, hogy azok a legszebbek amelyeket gondosan metszenek, öntöznek és megtisztítanak a kártevőktől.
- igen ezt is tudom!
- Nagyszerű! És biztos láttál már olyan kertet amit nem gondoztak és a benne lévő rózsa el volt hanyagolva. Ilyen esetben rengeteg vad hajtás lesz amik elvonják a tápanyagot a virágtól, ami így sokat veszít szépségéből. Nem beszélve arról, hogy nagyon terebélyes lesz, satnya kis elkorcsosult virágokkal. Az ilyen növény inkább zavarja a szemet mint gyönyörködteti. A Te rózsád esetében is ez a helyzet. De amíg a kertben az elfajzott növényt ki lehet irtani és újat lehet a helyére ültetni addig a tiéd ha egyszer tönkrement már nincs mit tenni.Viszont ha elég törődést, figyelmet és szeretetet kap azt úgy hálálja meg ahogy a világon semmi más nem tudja.- Dargo közbe vág.
- Nagyszerű, Te is rébuszokban beszélsz. Most már jó volna ha valaki egyértelműen válaszolna a kérdéseimre. Egyik rejtélyre rejtéllyel válaszoltok. - Lázadó hangneme nemtetszést vált ki Sanából.
- Hátrébb az agarakkal fiatalember. Légy egy kicsit türelmesebb órák kérdése és megkapod a választ. - A dorgálást követően, megértőbb hangnemben folytatja.
- Megértem az érzéseid. A helyedben lehet, hogy Én is ugyanilyen kíváncsi és izgatott lennék. Légy nyugodtt minden kérdésedre megkapod idővel a választ.
Míg Sana befejezi a mondatott elérik úti céljukat . Odamegy a szárazdokkban dolgozó embereihez és utasítja őket, hogy készítsék fel Rose-t mert kihajózunk vele. Dargo tudta, hogy Rose egy hajó neve amivel most az óceán habjait fogják szelni. Sana visszamegy Dargohoz és megkéri, hogy kövesse. Lemennek a mólóhoz ahol egy hajó fedélzetén sürögnek forognak az imént látott munkások.
- Bemutatom Rose-t. Igaz milyen gyönyörű? - És rámutat a hajóra.
Az ifjú megtörli a szemét és útitársa karjához hajol, végig nézve a vállától az ujja hegyéig, hogy pontosan lássa ugyan arra a hajóra gondolnak e. Ugyanis ami a szeme elé tárult az egy korhadozó deszkájú, szakadozott vitorlájú ütött kopott kétárbócos bárka volt.
- Gyönyörű? - Kérdezi szemrehányóan.
- Ez egy rozzant vén teknő.
- Miféle úriember vagy Te? - Rivall rá az elégedetlenkedőre ingerülten a fehér hajú hajóács.-
- Hogy beszélhetsz így egy hölgy jelenlétében? Igaz szépségem? - Közben odaérnek és a kérges kezek végigsimítják a hajó oldalát.
- Gyerünk a fedélzetre!
 - Én ugyan fel nem szállok erre a lélekvesztőre nem őrültem meg. Nem arról volt szó, hogy befejezem a kutatást mielőtt elkezdhetném. Egy erősebb széllökés vagy hullám a tenger fenekére küldi.
- Idehallgass! Fejezd be ezt a gyerekes siránkozást és vonszold fel a segged mert ha nem kénytelen leszek lemenni és a csizmám orrával jobb belátásra kényszeríteni. - Látszik a szemén, hogy nem viccel.
Dargo kénytelen kelletlen engedelmeskedik a nem éppen kedves invitálásnak. Ahogy a pallón egyensúlyozva közeledik a szálkás fedélzet felé azon morfondírozik, hogy vajon ki is a főnök. Úgy gondolja, hogy jobb lesz ha csöndben marad és imádkozik amíg újra száraz föld nem lesz a talpa alatt. Amilyen ingerült Sana ha a hajóját becsmérli, még képes és a vízbe hajítja. Általában nem ijed meg egy kis ütésváltástól, de azért nem kéne maga ellen kihívnia a sorsot. Testalkatbeli különbségük sajnos nem felé billenti az esély mérlegének serpenyőjét. Ezért csendben félreáll és nézi ahogy Sana határozottan irányítja a készülődést. Nem kell sokáig várni amíg elindulnak. Dargo megnyugvással  nyugtázza, hogy egy kisebb hajót kötnek Rose után. Legalább ha baj van van mivel elmenekülni. Lassan haladnak. A hajó minden deszkája nyikorog ami nem éppen bizalomgerjesztő. Amíg utaznak, az öreg elmeséli Dargonak, hogy ezt a hajót az apjának készítette mikor nekivágott az ismeretlennek. Elmesél még egy-két történetet is, hogy gyorsabban teljen az idő. Körül belül két órába telik mire olyan távolságba kerülnek, hogy a kikötő csak egy sötét csíknak látszik a horizonton. Ekkor Sana utasítást ad az embereinek, hogy szálljanak át a csónakba és forduljanak vissza. Dargon ismét úrrá lesz a pánik, de nem meri szóvá tenni. A munkások átszállnak a csónakba. Kifeszítik háromszög alakú vitorláját és rövid időn belül eltávolodnak Rose közeléből. Sana Dargohoz lép és így szól.
- Most megtudod miért is olyan értékes a rózsa ami nálad van. Légy szíves tűzd a sellő hajába. - Mutat az orr felé.
Dargo eddig észre sem vette, hogy a hajó orrát egy sellő szobra birtokolja. Nem túl magabiztosan, de elindul. Ahogy megkapaszkodik, hogy a rózsát a helyére illessze egy idős nő fakó, ráncos arcát pillantja meg. A szobor hajában egy mélyedés van ahova a virág illik. Elhelyezi a rózsát majd visszamászik a fedélzetre.
 - Ezzel megvolnék.  - Közli a tényt.
- Látom. Felkészültél? - Kérdezi széles vigyorral Sana.-
- Amit most látni fogsz rajtad kívül csak egy élő ember látta. Mégpedig Én!
Dargo bólint, hogy készen áll. Sana előveszi a kristályüveget amit a szobájában elrakott. Leveszi a tetejét és óvatosan, vigyázva hogy az üveget nehogy a vízbe ejtse, rálocsolja tartalmát a rózsára. A fa virág szinte azonnal magába szívja a folyadékot. Nem várat sokat magára a hatás. A rózsa élő virággá változik. Gyönyörű tengerkék szirmain szinte elcsúsznak a nap sugarai. Az átváltozásnak azonban még nincs vége. A rózsától kiindulva az enyészet helyét átveszi az újjászületés. Először a sellő alakul öreg hölgyből gyönyörű fiatal nővé. A kopott fa szobor megtelik színnel és élettel. Az egész hajót rózsaindák futják körbe. Útjuk nyomán az öreg korhadt deszkák megtelnek nedvességgel. Néhány perc alatt a rozoga bárkából egy gyönyörű hajót varázsolva. A rózsa indái sűrűn körbefonják a hajó törzset, élénk zöld színt kölcsönözve neki. A fedélzeten a szálkás deszkákat a növény puha levelei takarják be. A legfinomabb bársony sem olyan kellemes tapintású mint ez az élő szőnyegtakaró. A szakadt vitorlák helyét hatalmas hófehér szirmok veszik át, melyek tövéből csillagszerűen szétágazva halvány lila vonalak indulnak, hogy különlegesebbé tegyék a nélkülük egyszerű fehér szélfogókat. A kötélzet is megújul. Halványzöld kacsok veszik át a foszladozó lenkötelek helyét. Feszesen tartva a vitorlákat, és mindazt amit rögzíteniük kell. A virág marad a sellő hajában kiemelve az amúgy is káprázatos szépségét. A korhadt lélekvesztő helyett most egy gyönyörű színpompás álomhajón találják magukat. A fedélzet sima, a vitorlák gyönyörű fehéren és büszkén dagadnak a szélben. A kötelek feszesek és erősek. A két hajós belép a kapitányi kabinba. A látvány ami ott fogadta őket Dargot teljesen lenyűgözte. Életében nem látott még ilyen szép bútorokat. Mintha egy bogárrá változott volna ami egy virágzó rét közepén szált volna le. Az első székre ami keze ügyébe akadt leroskadt és nem akart hinni a szemének.
- Most már biztos, hogy álmodom. Ilyen nincs ez nem lehetséges.
- De bizony lehetséges. Hidd csak el. - Győzködi Sana a letaglózott fiút.
- Nem tudom apád hol szerezte a rózsát mert amikor Ő a szárazföldön kutatott Én mindig a hajóra vigyáztam. Egyik útjáról visszatérve hozta. Mikor kérdeztem hol szerezte, annyit mondott hosszú történet. Ezek után nem firtattam a dolgot. Azt viszont tudom, hogy mire képes. Ez egy Atlantiszi rózsa. Egy növény, csak egy virágot hoz az életében. És csak az képes a varázserejét használni aki leszakította vagy annak a közvetlen leszármazottja. Azért kellett neked a helyére rakni mert ha Én tettem volna akkor a hatás elmarad. Apád halála után elhervadt. Ugyanis ha abból aki életre kelti elszáll az élet megszűnik az ereje. Amikor majd benned is kialszik az élet lángja ismét elhervad és majd csak a te utódod utódaid tudják ismét életre kelteni. Viszont szükségük lesz hozzá a rózsa nedvére amit majd nekünk kell felfogni egy arra alkalmas hajtásból. Amit eddig megtudtam róla az az, hogy ha a hajót sérülés éri azt megjavítja mint ahogy általában a növények regenerálják saját magukat. Védekezik, ha támadás éri. Vizet raktároz valamint táplálékot állít elő. A raktérben található Hordókban tárolja a vizet és az élelmet. Hozzátenném, hogy a kaja amit csinál ízre rettenetes,de arra jó, hogy ha nincs más akkor életben tartson. A kertész vagyis Én azért kell mert lesz egy két dolog aminek nem kellene a fedélzeten lennie, de ezt majd magad is megtapasztalod. Ezek az úgynevezett vadhajtások. Ezeket kell majd nekem eltávolítani. Tehát ne lepődj meg ha reggel mikor felébredsz a szobádban eggyel több ágy van vagy az ajtód előtt egy plusz szekrény áll. Csak egy személy tudja ezt elvégezni mert ha más próbálná meg eltávolítani, azt támadásnak venné és mint említettem védekezik. Nem részletezném mi történik azzal aki bántja Rose-t.
Dargo figyelmesen végighallgatja tanítója elbeszélését majd így szól.
- Mindent értek, de mára úgy érzem elég lesz ennyi. Menjünk haza és holnap friss aggyal, megemésztve a ma hallottakat és látottakat talán jobban fel tudom fogni a még rám váró dolgokat.
- Rendben van ifjú barátom. Akkor irány haza.  - Azzal kifordul az ajtón és irányba fordítja Rose-t
Rövid időn belül a kikötőbe érnek. Dargo a haza felé vezető úton a hajó orrában állva a folytatáson töpreng. Miután kikötnek, elbúcsúznak egymástól és hazafelé veszik az irányt. Ahogy Dargo elindul egy gondolat minden mást kitöröl agyából mégpedig az, hogy milyen jót fog enni a gombával töltött libából ha hazaér

A kezdet

Sötét van. Csak a fáklya kergeti kissé odébb a sűrű sötétet. Dargo bal kezével a nyirkos, hideg követ tapogatja, míg jobb kezét magasra tartva az előtte lévő ismeretlent fürkészi. Háta mögül halk, suttogó hangokat hall. Igaz nem érti, hisz valamilyen számára ismeretlen, mégis izgalmas nyelven csendülnek fel, a szavak. Nem tudja eldönteni, hogy fenyegetni vagy figyelmeztetni akarják. Szíve egyre gyorsabban ver, végtagjai remegnek. Lélegzete zihál, és arcáról úgy csorog a verejték, mintha most bukkant volna fel, egy hűsítő fürdő után a patakból. Minden vágya, hogy kikerüljön innen. Nem tud másra gondolni, csak erre. Ez élteti, ez hajtja előre. Soha nem szerette a barlangokat, de ezek után soha többé nem teszi be a lábát egybe se. Lép még kettőt, de a második alkalommal lába nem találja a talajt. Teste előre billen, és a súlytalanság érzése árasztja el minden tagját. Pár pillanatig tart a zuhanás. A földetérés, fájdalmas, de nem okoz komoly sérülést. Dargo sajgó végtagjainak vizsgálata közben észre sem veszi, hogy a vak sötét szertefoszlott, és a helyét félhomály vette át. Szeme lassan hozzászokik a fényviszonyokhoz és ahogy körülnéz, szeme előtt egy körül belül négy méter magas szobor vonalai rajzolódnak ki. Lassan közelebb lépdel és fürkészi a furcsa alakot.Kezét lassan kinyújtja, azzal a szándékkal, hogy megérintse. Ekkor azonban ismét hallani kezdi a hangokat amik annyira megijesztették. Viszont most tisztábban, és egyre hangosabban. Egy idő után már bántja a fülét, és tenyereit hallószervére szorítja. Hirtelen abbamarad a lárma, de ami ezután történik, megfagyasztja ereiben a vért. A kőalak szemei felpattannak, és ajkai szóra nyílnak. Dargo a félelemtől mozdulatlanná dermedve figyeli, ahogy az alak tekintete felé fordul és mély, dörgő hangon megszólítja.
  -Figyelj szavamra és ne feledd amit most hallasz!
Dargo zavartan bólogatva jelzi, hogy figyel. Majd a szobor folytatja.
 -Ha  a szirének könnye felszárad, megláthatod, mi szunnyadt elrejtve. Te lehetsz ki kiszabadítja a tudást, de magadénak csak akkor tudhatod, ha tisztán és félelem nélkül lépsz át a kapun. Ahhoz, hogy sikerrel járj szükséged lesz a kulcsra.
Ekkor egyik kezét felemeli, és egy láncon lógó medált tart a rettegő ifjú elé. Egy tökéletes gömb alakú kristály, mely egy csillogó fémbe van ágyazva. A fémbe számára ismeretlen jeleket véstek. Dargo kinyújtja kezét, de mielőtt megfoghatná, a szobor ujjai kinyílnak, és a medál a földre hullik. Amint a sziklának csapódik, az éles koppanásra, Dargo verejtékben úszva ül fel ágyában, és zavartan néz körül. Megkönnyebbülve nyugtázza, hogy csak álmodott.
 -Csak álom volt. Csak álmodtam. -
Mondja egyre hangosabban, és a végén már szinte kacagva. Néhány mély levegővétel után megkönnyebbülve kiszáll ágyából, az ablakhoz lép, és szélesre tárja a nyílászáró szárnyait. Nagyokat szippant a friss hajnali levegőből. Néhány perc után magára ölti ruháit és a konyha felé indul. Áthalad a szobán amiben az ágya, egy ruhás szekrény és egy íróasztal van elhelyezve. Behúzza maga után az ajtót és elindul lefelé a a szépen faragott korlátú lépcsőn. Amint belép a konyhába, megpillantja a már reggeliző nagybátyját. Köszöntik egymást ahogy kultúrált emberekhez illik, majd Dargo kihúz egy széket és letelepszik az asztal mellé. Fog egy tányért és egy szelet kenyérből, sonkából és egy kemény tojásból szendvicset készít magának. Miközben reggelije elkészítésével foglalatoskodik, elmeséli Frensisnek, milyen álmot látott. Az őszes hajú körszakált viselő aggastyán szájában megáll a falat ahogy az elbeszélést hallgatja. Lerakja evőeszközeit, lenyeli a falatot amit éppen rágott és Dargora néz. Feláll majd a fiúhoz lép megragadja a karját és maga után vonszolja. Dargo értetlenül kérdezgeti.
 -Mi van? Mi történt? Hová megyünk? Válaszolj már!
De Frensis nem szól csak határozott léptekkel halad célja felé. Nemsokára a könyvtár ajtaja elé érnek. Az öreg kinyitja az ajtót majd belép és elindul az egyik polc felé. A könyvtárban dohány színű fotelek és egy dohányzó asztal van elhelyezve. A fal mellett körös körül polcok állnak amelyek roskadásig vannak mívesen borított könyvekkel. Néhány rekeszben gondosan feltekert térképek sorakoznak.Az egyik sarokban egy rajzasztal áll és a mennyezetre az éjszakai égbolt képe van felfestve. A hatalmas ablakokon a napfény akadálytalanul lép be a helyiségbe, megfelelő fényt biztosítva, a tudásszomj csillapításához. Frensis az egyik polcról egy könyvet és egy szépen kidolgozott fém ládikát emel le. Egy kicsit elmereng majd a dohányzó asztalhoz lép.
 -Ülj le!  - Szólítja fel Dargot aki késlekedés nélkül szót fogad, bár nem érti mire ez a nagy sietség, hogy még a reggeliét sem tudta elfogyasztani. Gyomra hangos morgásokkal jelzi elégedetlenségét.  Az aggastyán is helyet foglal, és néhány sóhaj után belekezd mondandójába.
 -Nem tudtam mikor jön el ez a nap, de még apád sem tudta, mikor rám bízott téged. Mielőtt jobb létre szenderült, meghagyta nekem, hogy ezt a könyvet és ezt a ládikát akkor adjam át neked ha elég érett vagy ahhoz, hogy megértsd, mindazt amit ebben a két tárgyban találsz. Elmondása szerint onnan fogom tudni, hogy melyik az a pillanat amikor Te jelet kapsz álom formájában. Úgy vélem ez volt az az álom amire hosszú ideje várok.
Először a könyvet tolja Dargo elé, ami egyszerű kinézetével nem hívná fel senki érdeklődését, de a pánt, amin egy olyan írásjel található amit Dargo az álmában látott még kíváncsibbá teszi. Ahogy kezébe veszi és forgatva nézegeti Frensis ismét megszólal.
 -Mielőt feszegetni próbálnád elárulom, hogy csak úgy tudod kinyitni ha a zárra csöppentesz a véredből. De most ezt hagyd és foglalkozz inkább a ládával. -  Majd azt is az ifjú elé tolja.
A láda anyaga kísértetiesen hasonlít az álom béli medál anyagára. Ahogy Dargo fölé hajol, a tükrösre csiszolt fémen megpillantja tulajdon arcképét. Egy pillanatig elmereng majd kezébe fogja és felemeli a tetejét. A láda tartalmát nem tudja mire vélni és kérdőn néz nagybátyára. Az öreg mosolyogva fogadja a bamba értetlen tekintetet. Dargo valami értékes kincsre számított nem pedig egy faragott, fa Rózsára. Frensis sokat sejtetően csak annyit mond.
 -Nem ez a legszebb virág amit életedben láttál, de biztos vagyok benne, hogy még egy nő sem örült annyira rózsának mint amennyire Te fogsz ha ezt a helyére illeszted.
 -Miért mi ez? Hol a helye?  - Kérdezi most már kíváncsian Dargo.
 -Nyugalom! Mindent a maga idejében.  - Hangzik a mérsékelt válasz.
Frensis hátra dől a fotelben, felöltőjéből előhúz dohányt, egy pipát amit komótosan megtölt, majd rágyújt. Eközben Dargo izgatottan fészkelődve várja, hogy az öreg belekezdjen a történetébe. Két három szippantás után Frensis belekezd.
 -Amikor apád annyi idős lehetett mint most Te, hallott egy régen elfeledett városról ami a tenger fenekére sülyedt. Annyira rabul ejtették a történetek, hogy elhatározta felkutatja az elveszett várost. Többé kevésbé sikerült is neki. Bár magát Atlantiszt nem találta meg, de az oda vezető út nagy részét bejárta. Mikor tudta, hogy közeleg a vég az lett a leghőbb vágya, hogy Te fejezd be a kutatását. A könyvbe amit most megkaptál, mindent feljegyzett amit  látott és tapasztalt, hogy ha a nyomdokaiba lépsz segíteni tudjon. Rajtad áll folytatod e a keresést. Ha úgy döntesz apád nyomdokaiba lépsz, Én mindenben segítek, hogy elindulhass kalandokat keresve Atlantisz felkutatására. Az alapokat megkaptad. Most nyerhet értelmet az a sok óra amit térképolvasással, idegen nyelvek tanulásával, hajózással és bajvívással töltöttél. Ezek mindegyike azt a célt szolgálta, hogy ha elindulnál a kutatásra akkor legyen mire támaszkodnod. Most megyek a dolgomra, hagyom, hogy átgondold a hallottakat és eldönthesd mit is szeretnél csinálni.-
Frensis feláll Dargo mellé lép, öreg kezét a fiú vállára teszi. Áll így egy-két pillanatig majd elhagyja a könyvtárat. Dargo a fa rózsát kezében forgatva, próbálja megemészteni a hallottakat. Kis ideig töpreng majd feláll, megfogja a könyvet, a ládikát és kimegy a szobából. A nap további részét a kikötőben sétálva, gondolkodással tölti. Az este még a dokkok közt merengve éri. A hűvös szél már szinte teljesen átfújta. Remegve indul hazafelé. Mivel késő van úgy dönt, hogy ma már nem háborgatja nagybátyját, hanem majd reggel tudatja vele milyen elhatározásra jutott. Hazaérvén egyenesen szobájába megy és lefekszik. Sokáig hánykolódik ágyában mire elnyomja az álom.